2012. 'május' 18.

Akció május végéig

 Felhívjuk minden érdeklődő figyelmét, hogy az azonnal költözhető lakásainkra meghirdetett 1,5 millió forintos akciónk keretében kizárólag 2012. május 31-éig van lehetőség az akciós vételárral szerződést kötni. Megértésüket köszönjük!  .

Minden ablak a helyén
2012.05.14.

 "Bezárult" a City Home 'A' épülete, helyére került az utolsó ablak is. Ahogy a képen is látszik, az új ütem kezdi felölteni a mellette lévő 'B' épület formáját, most már könnyebb elképzelni, milyen is lesz a 'C'-vel kiegészülő teljes épületegyüttes.

Pót-garázskapunyitó vásárlása
2012.05.07.

Azon beállótulajdonosok, akik a meglévő beállójukhoz szeretnének pót-garázskapunyitót vásárolni, ezt központi irodánkban tehetik meg hétköznap 9-17. 30-ig (pénteken 15 óráig), a távirányító ára 6. 000 forint. Azért, hogy megakadályozzuk a teremgarázsban beállóval nem rendelkezők illetéktelen parkolóhasználatát, nyitót kizárólag már birtokba lépett beállótulajdonosoknak adunk el.

Megnyílt helyi irodánk!
2012.05.15.

 Május 15-én hivatalosan is megnyílt a Nanette Harmony helyi értékesítési irodája, így az érdeklődők immár az építkezésen is tudnak tájékozódni. Irodánk nyitvatartási ideje megegyezik a többi Nanette-irodáéval (hétfő-csütörtök 9-17.

 
 
 
 
   
 

Amennyiben eladó üzlethelyiséget keres, kérjük tekintse meg kínálatunkat! »

Nanette Viva Budapest XI., Mezőkövesd út. 3.

A Nanette Viva Budán, a XI. kerület déli részén, a Mezőkövesd utca 3. szám alatt épül meg, közel a dél-budai közlekedési csomópontokhoz, mégis nyugodt, zöld környezetben. Az utca csöndes, hiszen átmenő forgalma szinte egyáltalán nincs. A lakópark közelében több bölcsőde, óvoda, iskola is található, és az élelmiszerüzletek, a piac, az orvosi rendelő is elérhető egy egészen rövid sétával. A háztól néhány percnyi sétára található a 47-es villamos megállója, mellyel átszállás nélkül, mind a négy metróvonalat keresztezve csupán 25 perc alatt be lehet jutni a város szívébe, a Deák térre, a Móricz Zsigmond körtér és a 4-es metró pedig csupán 10 percre van. Ugyanilyen közeli Budapest legforgalmasabb buszvonalának, a 7-es busznak a megállója, amellyel ugyancsak közvetlenül elérhetjük a Kosztolányi Dezső teret, a Ferenciek terét, a Blaha Lujza teret vagy a Keleti pályaudvart.

A Nanette Viva 190 otthona két épület négy lépcsőházában került elhelyezésre. A lakópark tervezésekor tudatosan alakítottunk ki kisebb, emberközeli és barátságos épületrészeket, a közel 7000 négyzetméteres telken kellő szabad teret hagyva helyezkednek el az épületek. Az igényesen kialakított, védett belső kert a nyugodt pihenést szolgálja, a házhoz tartozó, barátságos játszótéren pedig mindenki biztonságban tudhatja gyermekét. Az épületekben zárható babakocsi-tárolók kerülnek kialakításra, a teremgarázsban pedig a kifejezetten erre a célra kialakított helyen, biztonságos körülmények között lehet a kerékpárokat tárolni.

A lakások tervezésekor különös figyelmet fordítottunk arra, hogy ergonomikus kialakítású otthonokat építsünk. Tudjuk, milyen fontos a természetes megvilágítás és a fény, ezért nem csak a lakószobák, hanem a konyhák többsége is rendelkezik ablakkal, sőt, a lakások egy részében a fürdőszobákat is úgy alakítottuk ki, hogy biztosítva legyen a természetes megvilágítás és szellőzés. Igény szerint olyan lakástípusok is választhatóak, ahol külön wc, illetve a nappalitól utólag teljesen leválasztható konyha alakítható ki. Az alkalmazott anyagok és technológiák egyaránt igényesek, az építkezés során kizárólag megbízható, márkás termékek kerülnek beépítésre.

A magas minőségű kivitelezéshez energiatakarékos megoldások és a legmodernebb technológiák alkalmazása társul, így a Nanette Viva korszerű otthonai rendkívül alacsony költségekkel fenntarthatók. A jogszabályi előírásoknál igényesebb hőszigetelés, a takarékos házközponti fűtés miatt a fűtésszámlák alacsonyak lesznek, az egyéni hőmennyiségmérőknek és vízóráknak köszönhetően pedig mindenki csak annyit fizet, amennyit valóban fogyaszt. A folyosókon és a lépcsőházban mozgásérzékelős világítást terveztünk, így a közösségi áramfogyasztással is lehet takarékoskodni.

Átadás: 2011. március

A ház címe: Budapest XI., Mezőkövesd út 3.

Látványképek

Tüzér Kert
Tüzér Kert

Nanette Construction
Nanette Real Estate Group
H-1066 Budapest Teréz krt. 46.
Tel: 06-1-472-2818 Fax: 06-1-472-2819